Juhász Katalin versei / Idézzük fel, milyen / Kockakövek
Idézzük fel, milyen
szigorúan porciózott élvezetek
csak okosan a hévvel nem csapódni ismeretlenekhez
birtokba venni a formát készen
élő tájban sétálni a gépen
tizenkét szintes szerepjáték
nyolc élettel, „semmiért egészen”
a lényeg, hogy az emlékezet
mire írja majd át
a ma délelőtt történteket
ha a szőlőnek nincs íze,
gyorsan idézzük fel, milyen
hiszen tudjuk, tapasztaltuk
a képzelet nem keresi már
a parlagon hagyott
üres, tágas tereket
azt sem tudni, miféle kötőanyag
tart össze még
halandók hiú reménye
mielőtt a fekete ég
ránk csapja kriptafedelét
Kockakövek
cicoma nélkül
mutatja magát a ház
kimenekült már minden tündér
az utcai lámpa sem áraszt fényt
csak áll, mint egy díszletelem
és hiába várom ki a reggelt
nagy nehezen
párnáim hiába szellőztetem
a keserűséggé hizlalt bánat
bennük marad
sosem láttam át semmit
csak részleteiben
kockakövekből raktam ki az utat
hanyagul, ímmel-ámmal,
mint aki nem is indul
semmilyen irányba
születésemtől súlytalan vagyok
mint elfeledett nyári blúz
a komód alsó fiókjában
hitem maradéka eltakarítható
egy morzsalapáttal