Juhász Tibor: Hitelláz (regényrészlet)

Bementek az Euronicsbe, kihoztok részletre egy laptopot, azt odaadjátok, én meg kifizetem érte a bolti ár hetven százalékát. Persze nektek kell majd törleszteni, de mit tudnak tenni, ha nem perkáltok? Semmit. Tiétek a dicsőség, mert gyorsan lesz lóvé, tartott kiselőadást Márk a könnyű kereseti lehetőségek egy fajtájáról, az áruhitelről. A fiúk összedugták a fejüket, számolgatták, megéri-e az üzlet.

Egy alacsony, köpcös férfi érdeklődött, pénzre volt szüksége, méghozzá gyorsan, ki akarta fizetni az asszonyt, aztán lelépni Sopronba. Három éve vált el, de nem tudott hová menni, így egy fedél alatt maradt a volt feleségével. Házasságából két gyermeke volt, de ők is az apjuk ellen fordultak, mikor a köpcös egy veszekedés alkalmával megütötte a nőt – az asszonynak pont ez volt a célja, felhergelni a férfit, hogy saját elesettségével vívja ki a gyerekek pártfogását. Márk figyelmesen hallgatta a hirtelen feltörő panaszáradatot, finoman megsimogatta a köpcös ballonkabátjának gallérját. A vendégem vagy, mondta.

A köpcössel való rövid eszmecsere után Márk visszasétált Paliékhoz, és megmondta nekik, hogy felejtsék el a laptopot, erre a feladatra már van jelentkező, de volna itt valami más. Telefonok. A T-mobilban bármelyik készülék megvásárolható részletre. Ki kell hozni valamelyiket, aztán bevinni a használtáru-kereskedőhöz. A pénz hatvan százalékát odaadjátok nekem, mondta Márk, a többi a tiétek. Ez kezdetben jó ötletnek tűnt, de percekkel később Paliék rádöbbentek, hogy a férfinek igazából semmi köze nincs ahhoz a pénzhez, amit a zacis a mobilokért adni fog. Pali odalépett a pultra támaszkodó Márkhoz, és közölte vele, hogy lófaszt sem fog kapni, nemhogy lóvét. Nem kell így felkapni a vizet, válaszolta a férfi. Akkor legyen úgy, hogy a telefonokat ideadjátok, én meg eladom őket, a pénzből adok majd nektek is, kiépült vevőköröm van, az isten szerelmére, egy helikoptert is eladok két óra alatt. Pali mérlegelte a hallottakat, aztán kezet rázott a férfival, aki örömében az egész társaságnak fizetett egy kört.

Két nappal később Márk egész nap a Kék Acélban várt. Először csak kávézott, estefelé aztán megvette az első Kőbányait. A köpcös kilenc óra körül érkezett. Bőröndöt húzott maga után, és egy nagy dobozt tartott a hóna alatt, amit Márk azonnal átvett tőle. Kibontotta a dobozt, az asztalra tette a laptopot, és megköszönte a köpcösnek, hogy feltelepítette helyette a Windowst. Kattintott párat, majd mosolyogva átnyújtott egy borítékot a férfinek, amennyit megbeszéltünk. A köpcös átszámolta, a pénztárcájába rakta az összeget, azt mondta, már itt sincs, lelép, nem is köszön senkinek, új életet kezd, de hálája jeléül az indulás előtt egy italra meghívná az üzlettársát, elvégre Márk adta a kezébe a szabadulás kulcsát.

Szilvát kértek, mellé Kőbányait, a köpcös elmondta, hogy mihez fog kezdeni az életével. Sopronban lakik a katonacimborája, rafinált gyerek, mindenben benne van, most például egy csomó orvosi cuccot hoz be az osztrákoktól, megígérte, hogy beveszi őt az üzletbe. Ha sejtette volna, hogy ez lesz abból a nagy szerelemből, ami a gyerekek születéséig egyre erősödött közte és az asszony között, azonnal elmenekült volna. Nem tudod elképzelni, mondta Márknak, hogy szerettük egymást. Azzal rendelt még egy kört, később Márk fizetett, majd megint a köpcös, megint Márk. Tíz óra körül már egyikük sem bírt egy helyben állni, dülöngéltek, de forrt bennük a düh, mintha valaki megsértette volna őket, elnagyolt mozdulatokkal gesztikuláltak, Isten áldja Som Lajost, ordították, amikor felcsendültek a zenegépből a Ha volna két életem akkordjai. Márk éppen egy Cserháti-számot akart bekapcsolni, mikor beléptek az ivóba Paliék. Felsorakoztak az ajtó mellett, mint valami vadnyugati banda, csak fogpiszkáló kellett volna a szájukba meg egy idős zenész a sarokba, aki elnyújtva játssza szájharmonikán az Édes kisfiam dallamát.

Mit hoztatok, kérdezte Márk, és bizonytalan, de indulatos léptekkel indult a fiatalokhoz. Amit megbeszéltünk, mondta Tamás. A köpcös a pultba kapaszkodva nézte a jelenetet, biztosan rosszat sejtett, mert hátrálni kezdett a csoporttól. Had nézzem, kérte Márk a telefonokat, de Pali nemet intett, először a pénzt, válaszolta kihívóan. Márk elnevette magát, a pénzt, kérdezte, a pénzt akarod, akkor nesze, lásd, kivel kezdesz. Benyúlt az esőkabátja zsebébe, előhúzta a bankjegyeket, a levegőbe dobta őket. Nekem nem számít, én le se szarom, kiabálta, majd elővett egy újabb köteget, amit szintén feldobott. A fiúk először nem értették, mi történik, de aztán felengedtek, nevetve gyűjtötték a bankjegyeket, és egyre hangosabban röhögtek, mert Márk újabbakat hajított a magasba. A köpcös is idemerészkedett, a falnak dőlve próbált lenyúlni egy ötezresért, mert tudta, ha előrebillen a feje, elesik. Márk forgott, mint egy túlsúlyos balerina, énekelt, hogy „a könnyeket nevetéssé, a gyűlöletet szeretetté, az ellenségeket barátokká változtassa”. Győzelmi mámor, ahogy néztem őket, ez jutott az eszembe. Lövészárkokban kuksoló katonák őrjönghettek így, mikor számukra is világossá vált, hogy már nincs ellenség, vége a háborúnak, de ők, talán megszokásból, még nem dugták ki a fejüket a mocsokból.

A tombolás hirtelen maradt abba. Egyszer csak nem volt több pénz a földön, kivéve az ötezrest, a köpcös mellett, azt tisztességből hagyták ott Paliék. A fiatalok kirohantak a Kék Acélból, Márk még dúdolgatott magában, a többi szerencsétlen meg, akik nevetve figyelték az eseményeket, még mindig mosolygott. A köpcös nehezen, de végre megszerezte a pénzt, belegyűrte a tárcájába. Márk állapotához képest körültekintően mérte fel a környezetét, botladozva megindult a kijárat felé, széktől székig, asztaltól asztalig haladt. Már az ajtónál járt, mikor Ágyas Jani megszólalt. Fizetni ki fog. Mind a ketten meglepődtek, már rendeztük, szólt a köpcös. Az utolsó köröket nem, jelentette ki ellentmondást nem tűrve Ágyas. Te jössz, mutatott a pénztárcáját szorongató férfire Márk. Az hümmögött, mikor szétnyitotta a tárcáját, és mint aki csodát látott, hitetlenkedve dörzsölte a szemét. Egyetlen bankjegy volt benne, az, amit az imént szedett fel. Ágyas Jani kijött a pult mögül, odasétált a köpcöshöz, megmondta a számla végösszegét. A részeg férfi galuskás hangon ismételte a számot, újra és újra, mígnem végső elkeseredésében felemelte a fejét. Tekintetével az üzlettársát kereste, de Márknak már híre-hamva sem volt. Aztán Ágyast kezdte figyelni, hosszú másodperceken keresztül méregette, és még akkor sem mozdult, mikor a Kék Acélban ivó egyik szerencsétlen megkérdezte, hogy akkor most mi lesz a laptoppal?