Natasha Trethewey: Elégia; Mítosz; Kötelesség

(versek, Gyukics Gábor fordításai)

Elégia

Apámnak

Szerintem a folyóban nyüzsögnie kellene
a sok lazacnak. Késő augusztus van, ugyan azt képzelem,

mint azon a reggelen: szitáló eső permetezi
a víz felszínét, a köd hálóként ül meg köröttünk

a parton – minden nedves és ragyog. Azon a
reggelen, horgászcsizmáinkban esetlenül és

nehézkesen lépve a sodrásba találtuk meg helyünk –
te pár méternyire a vízfolyáson felfelé, sokkal mélyebben.

Biztosan emlékszel, ahogy a víz a karimánál beszivárgott a csizmádba
és te egyre nehezebb lettél és vesztesnek érezted magad. Többször is

feléd fordulva egész nap figyeltelek, miként utánzod a vezetőnk
horgászási technikáját, hogyan vetetted ki a láthatatlan horgot

kettévágva köztünk az eget; és később horgászbottal kezedben újra és újra
megkísérelted megalkotni a tökéletes ívet; egy repülő rovar

lefölözi a folyó felszínét. Talán emlékszel, hogy én is kivetettem a horgot
és kifogtam két apró pisztrángot, amit nem tarthattunk meg.

Vissza kellett dobnom őket, bevallom eszembe jutott a múlt –
próbáltam meglazítani a horgot, ficánkoltak a halak a tenyeremben

és egymás után kicsusszantak ki belőle még mielőtt elengedhettem volna őket.
most már elmondhatom, hogy mindent megpróbáltam befogadni,

megjegyezni, hogy – egy napon – mikor elérkezettnek látszik az idő
megírhassak egy elégiát. A te lányod, ilyen szívtelen voltam.

Mit számít, ha elmondom neked, hogy annak tanultam?
Többször kivetetted a horgot és amikor nem fogás nékül jött vissza,

akkor az enyémmel volt összegubancolódva. Néha, éjszakánként,
álmodom, újra belépek abba az apró csónakba,

amivel kieveztünk és néztük, amint meghátrál a part –
mentünk vissza oda, ahova tudtam, hogy készülünk

Mítosz

Aludtam, amikor haldokoltál,
olyan volt, mintha átcsusszantál volna egy nyíláson,
egy vájaton, amit alvás és sétálás között én készítek,

az Ereboszban, ahol tartalak, ahol egyre próbállak
megtartani. Holnap ismét halott leszel,
de az álmokban élsz. Ezért próbállak visszahozni

a reggelbe. Nehezen alszom, nyitott szemmel,
forgolódom, érzem, hogy nem követsz.
Újra és újra ez az állandó cserbenhagyás.

*

Újra és újra ez az állandó cserbenhagyás:
nyitott szemmel, érzem, hogy nem követsz.
Visszatérsz a reggelbe, nehezen alszom, forgolódom.

De az álmokban élsz. Egyre próbállak megtartani.
Holnap ismét halott leszel. Az Ereboszban,
ahol tartalak – egyre próbálkozom –

Amit alvás és sétálás között én készítek.
Olyan volt, mintha átcsusszantál volna egy nyíláson,
egy vájaton. Aludtam, amikor haldokoltál.

Kötelesség

Amikor elmesél egy történetet
ő van a középpontjában

a házban mindenki más
háttérbe szorul –

anyám, nagyanyám,
egy nagybácsi, mind halottak –

jelennek meg történetünkben:
apa és lánya bukkan

fel az emlékezés homályában.
Túl fiatal vagyok, hogy emlékezzek,

tehát az ő története lesz ez a történet:
1969, lecsap a Kamilla hurrikán,

a régi ház megremeg,
mintha rögtön összedőlne.

Eső zuhog minden szobában,
apámnak igyekeznie kell, hogy

kimenekítsen a bajból –
az apák legfőbb kötelessége: oltalmazás

és ebben a történetben ezt teszi:
kicsi vagyok a karjában, talán

éppen alszom. Körülöttünk egyre
emelkedik a víz és nincs ennél

magasabb hely ahova vihetne,
meghamisított emlék a vihar

szemében: egy apjába kapaszkodó
kislány. Mit tehetnék:

Hagy mondja el újra és újra,
végül is magunk között vagyunk,

mert az a lényeg, hogy
ő volt az, aki megmentett.

Gyukics Gábor fordításai