Pavol Rankov: Helyek, amik nincsenek a térképen

(próza, Vályi Horváth Erika fordítása)

Részlet, 16. fejezet

Látom, meglepődött, és nem érti, miért ültem át ide önhöz, nyilván azt várja, hogy magyarázkodjam, szeretné, ha világossá tenném, miért jöttem el attól a vonzó, fiatal nőtől, egyébként Natáliának hívják, de most nem láthatja, valószínűleg kiment a mosdóba vagy az étkezőkocsiba, de bárhol is van, az a lényeg, hogy majdnem három évig volt a csajom, jártunk, igen, ez a pontos meghatározás, jártunk, de nem feküdtünk le egymással, ami a mai világban elég ritka, nem akarok azzal dicsekedni, milyen becsületesek voltunk, nem is panaszkodom, csak ezzel a részlettel definiálom a kapcsolatunk típusát, az egyik csoporttársammal, Jitkával ezzel párhuzamosan szexuális kapcsolatot tartottam fenn, pontosabban a szex miatt voltam Jitkával, jó, de erről inkább nem beszélnék, mert Jitka sosem folyt bele a Natáliával való kapcsolatomba, aki persze nem is sejtette, hogy mással szexelek, ezt biztosan tudom, szóval bocsássa meg, hogy elkalandoztam, visszakanyarodom inkább a Natáliáról szóló történetemhez, ha ez történetnek nevezhető egyáltalán, manapság a történet szó inflálódott, elvesztette az értékét, elcsépeltté vált, mert bárki bármire használja, a gazdasági válság bonyolult története, az olimpiai aranyért folytatott heroikus küzdelem története, bonyolult európai történet, így hát ha megengedi, nem fogom azt, ami három éven át köztem és Natália között volt, történetnek nevezni, mondjuk legyen inkább eset vagy helyzet.

Szóval az a helyzet állt fenn, hogy három évvel ezelőtt a csodálatos morva városba, Olomoucba, a Palacký Egyetemre egy lány és egy fiú iratkozott be Szlovákiából, értelemszerűen Natáliáról és rólam van szó, és arról, hogy a csoportban csupán mi ketten voltunk külföldiek, igen, legyünk realisták, és vessük el a poszt-föderális nosztalgiát, ez már egyértelműen külföld, a közös állam több mint huszonöt éve megszűnt, szóval visszatérve a témához – az, hogy mi ketten voltunk külföldiek a csoportban, összehozott bennünket, könyveket cserélgettünk, együtt tanultunk a vizsgákra, koncertre, kiállításra jártunk, tulajdonképpen hasonló volt az ízlésünk és az érdeklődésünk, így diákként elég magas színvonalú intellektuális és kulturális életet éltünk, elvégre olyan intellektuális szakpárt tanultunk, amelynek az volt a hivatalos megnevezése: általános nyelvészet és kommunikációelmélet, művészettudományi képzéssel párosítva, hát szóval élveztük a fiatalságunkat, azt leszámítva, ahogy azt már említettem is, nem voltak intim együttléteink, bocsánat, amiért ezt a tapintatos és elég archaikus megfogalmazást használom a kapcsolat jellemzésére, amely valóban elég archaikusnak bizonyult, épp a már említett szexmentesség miatt, a szexszel kapcsolatos megjegyzéseimért ismételten elnézését kérem, szinte már annyiszor visszatérek a témára, mintha szexmániás lennék.

Kétségeim támadtak azzal kapcsolatban, valóban érdekli-e mindaz, amit elmesélek, kibírja-e a végéig, mert előfordulhat az is, hogy inkább kiszáll előbb Ostraván, hogy nyugta legyen, de csak viccelek, elég, ha megmondja, hagyjam abba, és azonnal befogom a szám, elülök inkább máshova, ha szól, hiszen maga is látja, gond nélkül elfoglalok olyan ülést, ahova nincs helyjegyem, legrosszabb esetben visszatérek a helyemre, ahova tartozom, szóval Natáliához, bár ezt nem szívesen tenném, mivel a vakáció után, amit a családjánál töltöttünk, eléggé kiábrándultam, mert – és most előre elnézést kérek, mert már megint a szexről lesz szó – majdnem három év barátság után a múlt szemeszter végén Olomoucban végre sor került a szexre, úgy hiszem, e téren is mindenben megértettük egymást, így hát teljesen természetes volt, hogy elmegyek és bemutatkozom a családjának, ha egyszer őt nem mutathatom be az enyéimnek, mert a szüleim életüket vesztették egy autóbalesetben, csakhogy épp e látogatás alatt távolodtunk el egymástól, ahogy azt már ön is sejti, és ebben a szex is jelentős szerepet játszott, megmondom úgy, ahogy van, igen, mert kiderült, Natália odahaza nagyon szégyelli magát, bár volt ezer alkalom, ahol senki nem ért volna tetten bennünket, sőt már az úton odafele is megkértem, oldja meg valahogy, hol és mikor szeretkezzünk, amire akkor ott nevetve azt válaszolta, meglátjuk, hol, mikor, ki és kivel fog szeretkezni.

Nos hát ön is tudja, milyenek a férfiak, disznók, természetesen önt leszámítva, ne legyen már olyan kimért, kérem, nyilván sejti, mire célzok, de ne is találgasson, azonnal tiszta vizet öntök a pohárba, és felvilágosítom, milyen családba érkeztem a nyári szünidőre, a háztartást ugyanis öt nő és nulla férfi alkotta, tényleg egyetlen férfi sem volt, szóval Natálián kívül – időrendben – a tizennyolc éves, frissen érettségizett húga, Klaudia, szép kis csitri, ebben a pillanatban főleg az állatian telt ajakvonalát emelném ki, továbbá Petra, a harminchat és fél éves nagynéni, akinek ugyanolyan vékony volt a dereka, mint Klaudiának, és ellenállhatatlanul zöld, macskaféle ragadozókra emlékeztető szemének elbűvölő volt a tekintete, aztán a negyvennégy éves Jana, Natália anyja, akit, bár jelentősen idősebb, akkor is felettébb vonzó nőnek tartottam, a „vonzó” szó ugyebár azt jelenti, „szexuálisan vonzó”, és a család legidősebb nőtagja a nagymama, aki despotikusan uralkodott az egész háztartás felett, legalább hozzá nem fűztem semmiféle erotikus mellékjelentést, ezzel azt akarom mondani, hogy fiatal hímként vágyakozó nőstények csordájában találtam magam, és az összes részlet ezt az érzést erősítette, például a tetőtéri padlásszobában szállásoltak el, amelyet budoárnak neveztek, hát ismerjük be, a budoárba inkább egy szétgombolt fűzőjű nő, egy vágyakozó kurtizán illik, nem?

Ahogy azt már mondtam, kronologikus sorrendben mutattam be őket, először a húgocskát lestem ki, odaléptem hozzá, amikor egyedül voltunk a konyhában, Klaudia lehajolt, hogy kivegyen valamit a kredenc alsó polcáról, én pedig hátulról finoman mögé álltam, ágyékomat kerek fenekéhez nyomtam, és a többi, és a többi, Petra nénikéjüket akkor leptem meg, amikor elküldtek bennünket szénát gyűjteni, annak a forró naptól nedves, még fiatalosan ruganyos, ugyanakkor nőiesen érett testnek senki nem tudott volna ellenállni, én meg duplán nem, azzal kezdtem, hogy az ujjamra csavartam rakoncátlan, gesztenyeszínű hajfürtjeit, pontosan, ahogy mondom, gesztenyeszínű, ugyebár ez a női haj egyik legcsodálatosabb árnyalata, amikor megérintettem göndör fürtjeit, meglepetten rám pillantott, elhiszem, hogy valóban nem számított erre, a meghökkenés még jobban felkorbácsolta bennem a vágyat, átfutott az agyamon, itt a megfelelő alkalom, sőt egyenesen kötelesség, hogy még nagyobb meglepetésben részesítsem, elég durván magamhoz húztam, és a többi, és a többi, na és Jana, a csajom erényes anyja, mintha kóstolgatott volna a bestia, úgy intézte a dolgot, hogy együtt menjünk el műtrágyát és egyéb vegyi disznóságot venni, de útban hazafele egy helyen leállította a kocsit, ahol szép a kilátás, romantikus a légkör, egészséges a természet, a növények, az élőlények, állatias minden, a kezem a combján, és a többi, és a többi. Hallja csak, az az érzésem, ez a rész, a téma, hol, mikor, ki és kivel, egészen érdekli, mert elég vágyakozva szegezi rám a tekintetét, szinte kedvem támadt, hogy bekapcsoljak önnek valamilyen pornót a telefonomon, jó, akkor bocsánatot kérek, visszaszívom az egészet, csak fel szerettem volna oldani ezt a fullasztó erotikus légkört, amely a közreműködésem miatt eluralkodott rajtunk, bár még semmi konkrétumot nem mondtam, de ha szeretné, mondok, választhat: hallani szeretné vagy sem, de előtte fel kell tennem a kérdést, hisz-e nekem, vajon nem jutott-e eszébe, hogy esetleg túlzok vagy nagyot mondok, mert ha ezt gondolja, akkor, kérem, inkább most mondja meg.

Igen, igaza van, találgatok, épp ellenkezőleg történt, ahogy azt elmondtam, de ne higgye, hogy át akartam vágni, elsősorban magamat szerettem volna becsapni, nem szívesen ismerem be a vereséget, és ott teljes balsikerrel kezdődött minden, mert amikor ott a konyhában megérintettem Klaudiát, szinte felkiáltott félelmében, riadt és kiábrándult tekintettel méregetett, tele undorral, még soha életemben nem éltem meg ezt, szerencsére a kis csajt könnyen sikerült meggyőznöm, hogy ne szóljon egy szót sem erről a nővérének, önbizalma megerősítésére építve kijelentettem, olyan szép, annyira ellenállhatatlan és vonzó, hogy azt el sem tudja képzelni, milyen hatással van rám, majd kértem, inkább nagy ívben kerüljön el, mert a jelenlétében képtelen vagyok uralkodni magamon, teljesen felzaklat, ha rá nézek, ismételgettem, mennyire szégyellem magam, és egyáltalán nem tudom, mi a fene ütött belém, soha korábban nem történt velem ilyesmi, és biztos vagyok benne, hogy nem is fog, hiszen ezenkívül, a hiábavaló semmiségen kívül, esküszöm, már három éve hűségesen csak az ő nővérét szeretem, és újfent megkértem Klaudiát, hogy erről a megmagyarázhatatlan kudarcról ne szóljon egy szót sem senkinek, így végül a kis béka azt gondolta, ő a világ legszebb nője, és a kinézete révén biztosított számára a modell- vagy színészkarrier, tetszett neki, hogy elcsavarta a fejem, és azt várta, utánam újabb csábítók következnek, gazdagabbak és szebbek, és a többi, és a többi.

Szóval ez után a baklövés után, magától értendően, a jó hírnevemet vissza akartam szerezni, és ahogy azt már említettem, Peťa néni volt soron, ahogy Natália hívta, és amikor ezzel a Peťa nénivel a szénát forgattuk, forró nyári nap volt, szünetet kellett tartanunk, beültünk az árnyékba, hogy igyunk és együnk valamit, én pedig az ujjaim köré tekertem gesztenyebarna hajfürtjeit, mert azt terveztem, őt is az ujjaim köré csavarom, eleinte elég értetlenül nézett rám, amit sajnálatos módon úgy értelmeztem, a harmincas nő meglepődik, hogy felkeltette egy egészséges, húszéves fiatal férfi érdeklődését, de amikor ujjaimmal megérintettem az ingén (kockás flanel, de ez mellékes) lévő gombokat, nyilván pánikba esett, meglehet, morális gátlásai támadtak, mert rögtön láttam, valami nincs rendjén, így elhúztam a kezem, mintha megégettem volna, és akkor azt mondta, ilyesmit soha többé ne merészeljek megengedni magamnak, szerencsére megígérte, nem szól a dologról Natáliának, de meg kellett esküdnöm, hogy ezen kívül az egyetlen eseten kívül, amely minden kétséget kizáróan kisiklott az irányításom alól, hűséges és jámbor diákocska vagyok, és így tovább.

Jana asszonnyal viszont ennél bonyolultabb volt a helyzet, ő valóban leállította a kocsit egy csodás helyen, hogy gyönyörködjünk az ottani táj szépségében, amikor megmutatta a távolban húzódó mezőket, megfogta a karom, csak a felhívására reagálva cselekedtem, bár valószínűleg elég setesuta lehettem, vagy épp ellenkezőleg, túl gyors, mert amikor a combjára tettem a kezem, egyszeriben az arcomon csattant a tenyere, részemről finom simogatásról volt csupán szó, ő viszont ezt egy rendes pofonnal honorálta, ezt követően felugrottam, azonnal beszálltam az autóba, és amikor beindította a kocsit, mondtam neki, sajnálom, hogy engedtem a csábításának, felháborodva felém fordult, szinte féltem, hogy elveszíti az uralmát a kocsi felett, és nekicsapódunk valaminek, de valahogy ez az ügy is elrendeződött, bocsánatot kértem, elmondtam, nem értem, mi volt ezzel a szándékom, ő pedig bocsánatot kért, azt mondta, valószínűleg nem viselkedett megfelelően, és ezzel ezt a kínos helyzetet idézte elő, és ezután következett a már jól begyakorolt etűd, megkértem, Natáliának ne szóljon erről egy szót sem, és megesküdtem, ezt az egyetlen esetet leszámítva, amikor is értelemszerűen kisiklott a helyzet az irányításom alól, hűséges és jámbor diákocska vagyok, és a többi, és a többi.

Nem csoda, hogy az ilyen napokat olyan éjszakák követték, amikor kétségbeesve támolyogtam be Natália szobájába, hogy követeljem tőle azt, ami természetesen hozzátartozik két intelligens, egészséges ember kapcsolatához, de ő szintén elutasított, pontosabban el akart utasítani, de ezt nem tettem lehetővé, rávetettem magam, mint vadállat a zsákmányára, könyökömet a hasának szorítva, térdemmel a combját szétfeszítve fojtogattam az állammal, megpróbált lelökni magáról, miután végeztem, felálltam, és köszönés nélkül távoztam, tudatosítottam ugyan, hogy nem vagyok gyengéd, mint annak idején Olomoucban, de nem volt már kedvem a képmutatáshoz, ám Natália ezt követően véghez vitte a dolgot, amely egyértelműen megváltoztatta a nyár történéseit – egyik este észrevettem, hogy kulcsra zárta előttem a szobája ajtaját.

Most nyilván azt gondolja, hogy beszédes és barátságos fiatalember vagyok, de magának elárulom, hogy van egy rosszabb, árnyékosabb oldalam is, képes vagyok a gonoszságra, azokban a helyzetekben, amikor felteszem a gonosz álarcát, Jonášnak nevezem magam, most azt kérdi, miért épp Jonáš, mert Jonáš is a miénk, ez nem vitás, teljesen úgy néz ki, ahogy én, de más, kiszámíthatatlan, elsősorban tehetségesebb, hiszen miközben én általános nyelvészetet és kommunikációelméletet tanultam művészetelmélettel párosítva, Jonáš valódi művész lehetett volna, például zenész, csellista vagy hegedűművész, bár nem ez lenne az egyetlen előnye velem szemben, Jonáš sok más dologhoz is értett, például jó volt kémiából, fizikából, biológiából, és így tovább, Jonáš egyszerűen tehetséges, és kár lenne megsérteni, elutasítani az érzéseit, undorodó pillantásokkal megalázni, megfenyegetni, ráadásul pofon vágni, ezek olyan hibák, amelyekért Jonáš megfizet, mert a további különbség köztem és közte abban rejlik, hogy én könnyebben meghátrálok, de Jonáš nem bocsát meg, igazságosan megfizet mindenért.

Ahogy azt már említettem, Janával elmentünk, hogy műtrágyát vegyünk, és Jonáš közben kiderítette az interneten, hogy az ipari műtrágya a robbanóanyagok alapanyagául is szolgálhat, nekem soha életembe eszembe nem jutna ilyen dolgokra rákeresni a neten, de neki igen, ő mindenben túlszárnyal, így akár meg is történhetett az az eset, hogy Petra, aki képtelen volt leszokni a cigiről, késő este kihajította az ablakból a csikket, az épp a benzineskannára esett, amiből délután üzemanyagot tankoltunk a fűnyíróba, a benzineskanna lángra lobbant a cigarettától, és nagy lánggal égni kezdett, henger alakú volt, és a nyitott pinceablak felé gurult, beesett a pincébe, és abban a pillanatban az ott tárolt tizenöt zsák műtrágya felrobbant, természetesen a robbanásból óriási tűz keletkezett, és így tovább, az a hatalmas ház pillanatok alatt a tűz martalékává vált, teljesen leégett, nehéz erről beszélnem, nehéz emlékezni, mert az összes nő, aki a földszinten aludt, megégett vagy megfulladt a füstben, valamilyen rejtélyes csoda folytán csak én menekültem meg, mert az utolsó pillanatban kiugrottam az ablakon, amikor a tűzoltók látták, mi maradt az épületből, nem akarták elhinni, hogy megmenekültem, de az ablakom alatt véletlenül ott volt egy szénával teli pótkocsi, így hát elég könnyen megúsztam a szörnyű tragédiát, már ami a fizikai sérüléseket illeti, mert ha a lelkieket vesszük, megállapítanánk, hogy szeretett Natáliám és a családja elvesztése, akikhez annyira hozzászoktam az elmúlt hónapban, mélyen megrendített.

Az a beazonosíthatatlan hely a szívemben, amelyet a Natália iránt érzett szeretet foglalt el, most kong az ürességtől, az ürességet képtelenség betölteni, csak kiüríteni, így hát kiüresedtem, és elképzelem Natáliát, most ezen a vonaton kellene ülnie, és együtt utaznánk vissza Olomoucba, talán épp azon az ülésen ülne ott, vagy ezen itt, mindig menetiránnyal szemben, mert ha a menetiránnyal ellentétesen ült, és hosszabb ideig a képernyőt nézte, szédülni kezdett, biztosan a kezében tartaná a notebookját, és minden bizonnyal pötyögne valamit, lejegyezne egy filozofikus véget érő elbeszélésötletet, és a végén valami olyasmi sülne ki belőle, mint ahogy Barbara Cartland írt, biztosan ismeri, közismert szerző, szerelmes, erotikus tartalmú regényeket ír, Natália akaratlanul mindig is olyan történetekbe bonyolódott, ahol a szereplők szeretik egymást, aztán az útjukba áll valami, majd végezetül minden jóra fordul, összeházasodnak, szép kislányuk születik, és így tovább.

A szörnyű tűzesetet követően a rendőrök ki se akartak hallgatni, hiszen látták, mennyire magam alatt vagyok, nem tudok egy összefüggő mondatot kinyögni, csak egyetlen kérdést ismételgetek, mindenkitől Natáliámról kérdezősködöm, így hát a nyomozók megértették, nincs mit mondanom, hiszen aludtam, csak a robbanásra ébredtem fel, szerencse a szerencsétlenségben, de ez a szerencsétlenség nagyobb, ez a szörnyű érzés, hogy a csodálatos nők közül senkit sem tudtam a veszélyre figyelmeztetni, nem tudtam őket kivinni, csak biztonságos távolságból figyelhettem, ahogy ezek a szerencsétlen emberi lények szénné égnek, öt haláleset, rettenetes halál, szörnyű ez az érzés, a rendőröknek természetesen ezt nem mondtam el, és ahogy az később kiderült, a jelentésben ez nem is szerepelt, azonban ehhez hasonló kétségbeesést, amiért a közeli hozzátartozóimat nem tudtam kimenteni az égő házból, már átéltem, gyermekkoromban történt, tíz évvel ezelőtt, akkor is szerepet cseréltünk Jonášsal, így hát abban sem vagyok biztos, hogy ez az ő története-e vagy az enyém, de lehet, ez nem is történet, hanem csak egy eset vagy helyzet, mert ahogy azt már az elején is említettem, a történet szó manapság inflálódott, értéktelenné vált, mert már bárki bármire használja, beszélgetni valóban akármiről lehet, ami happy vagy terrible & horrible, csak ki kell gondolni, hol és mikor, ki, kivel és így tovább, and so on and so on.

Vályi Horváth Erika fordítása

1 A fordítás Pavol Rankov: Miesta, čo nie sú na mape (Slovart, 2017) c. regénye alapján készült, s a Kalligram Kiadó gondozásában jelenik meg magyar nyelven. A műfordító a Kisebbségi Kulturális Alap műfordítói ösztöndíjában részesült.