Stummer Attila: Díszpolgár; Versek a Periódusos rendszer című ciklusból

A kisváros főterén járunk. Csillog a csempézett kút. A városháza felé
lépked a büszke család. A díszteremben rokonok, ismerősök,
barátok, tisztelők. A polgármester beszéde évszázadokig tart, dögmeleg lesz.

Otthon, az ablakon át: kint ül a kertben a lánya, kezében a reggeli kávé.
A nagy diófát nézi talán, de lehet, befelé néz.
Kilépek az ajtón, észreveszem, sír.

Szólásra emelkedik eztán a Polgár, a hangja megremeg, de hamar belelendül,
beszéde századokról, régi meg új határokról, ami elválaszt, ami összeköt, arról.
A lánya sír, a Díszpolgár a városról beszél.

Ez volt legelőször, makacs álmok, akkoriban az álom-
fejtés volt a hobbink, tudatos álmodás, ilyesmi, jól ment,
csak elsöpörtek minket az emlékbetörések.

Emlékekről beszél a Polgár, öröklött történetek törnek elő,
elődök mondták, utódok hallgatják, hogy akiket vártak,
nem tértek vissza, de jöttek azok, akiket nem vártak.

Vasárnap reggelekről beszél, mikor apja bebújt mellé az ágyba másnaposan,
az égő érzésről hátul, az anyjáról, aki főzött kinn eközben,
a lánya sír, a Díszpolgár a folyókról beszél.

A díszterem szecessziós plafonja, fényei.
Családi képek. Letépem magamat róluk.
Csend van a kertben, idd meg a kávéd. Babái arcát

pirosra festette a lány, aki nem tud aludni, a Díszpolgár miatt, aki-
vel én közlöm telefonon, hogy ne jöjjön ide többé.
Mondd, kérlek, te el tudod képzelni rólam?

A polgármester ismét, okiratot nyújt át, mond és átad még valami mást is.
A lánya meg én, koccintunk, a díszpolgár a családról beszél,
és befekszik közénk az ágyba.

Versek a Periódusos rendszer című ciklusból

HATÁ RÁT

Mindig csak egy hajszálnyival tovább.
Így észre se venni.

BA RACKVIRÁG

„Illata édes, a színe mint a vér s a hó. Kicsi gésa.”

A LÁNYA

X neves orvos, egyetlen bizalmasa
nem fogja kikotyogni titkukat.

HÁROM PECSÉT

– Ez a mi titkunk.
– Így szeretjük egymást.
– Ne mondd el senkinek, különben.

KERTVÁ ROSI KÉP

Csendes a ház.
A teraszra nyíló nagy szobában
egyedül játszik, szépen, lassan,
az anyjától elcsent rúzzsal
pirosra festi a babája arcát,
pirosra festi a babája alját.
A ház, a kert.
Mindenütt micsoda csend.

LA KÓTELEP

A szoba sarkában. Szemközti ablakok.
Függönyök mögött sötétség. Vak szemek.

RÉSZ-

Üres utcán
ezek az üres ablakok
részvétlen tekintetek.

-VÉTLEN

Senki se vette észre.
Nem sejtette senki.
Mindenki vétlen.

VADÁSZAT

Izzó jelenlét
centrumában áll egy lény
mozdulatlanul.

POKOL

Se tanúk, se seb,
se tárgyi bizonyíték.
Semmi se történt.

VERÉS

Emlékeimben él egy fakanál,
megüt, de nem látok kezet.

KÍVÜLRŐL

A plafon sarkára szegezett tekintet
odakuporodik és visszanéz.

KANT-EMLÉKJAJ

A boldog család képe (odakint)
A sarokban kuporgók (odabent)