Jon Fosse prózai művei – Melankólia, Álmatlanság, Reggel és este
Jon Fosse világa megdöbbentő. Nem me­lankolikusak és nem depresszívek a művei, nem igaz, hogy ő a mai Ibsen. Nem igaz rá semmilyen kategória. Művei...

Hallja a többieket odalent, Janus még nem indult el. Tőle fönt a szobában már elköszönt, és most anyának int búcsút az ajtóban. Végül csönd lesz, attól eltekintve, hogy bátyja a folyosó túloldalán megnyitja a zuhanyt. Sült fasírt zsíros szaga...

Északon az egyik erdőben, egy borókafenyő alsó ágán üldögélt egy holló. Ugyanez alatt a fa alatt üldögélt egy róka. Hó fedte be a földet, a fák koronáit és az ágakat, a tél korán érkezett ezen a télen, fagy és tél, s velük ínség, éhezés és...

„Milyen kategóriába is tartoztam valójában?”1 – teszi fel magának a kérdést a saját költői indulását megelőző éveket, inspirációkat felidézve a finn költőnő, Mirkka Rekola.