Gál Sándor: A MOST
van
m o s t van a most
orgonavirág-ének
az írás utáni vágy –
a teremtés előtti
pogány csillagcserék
van
m o s t van a most
orgonavirág-ének
az írás utáni vágy –
a teremtés előtti
pogány csillagcserék
Kassai diákéveimben, 1964–1968 között költő szerettem volna lenni. Nagyon. „Verseket kezdtem írni, s nem lehetett velem bírni”; a halálnál is közelebb akartam kerülni a poézishez, hiszen – mint eléggé korán kiderült – „a mindenség tört...
„Szép az, ami kétségbe ejt”
Reggel óta kint dolgoztam a kertben, de időnként egy-egy futó zápor bekergetett a házba. Délután pedig végleg beszorultam a verandára, amely a legalkalmasabb hely az olvasásra. Itt van velem...
Útelágazások a hetvenöt éves Gál Sándor pályáján
„Az életből minduntalan ágazódnak le utak, melyeket nem jár be senki sem” – a kettő híján félszáz önálló és egy híján egy tucat egybegyűjtött kötetet maga mögött tudó Gál...
A gyanútlan gondolkodás legendája
3
Albérletben lakom, létformám és témám egyben. Akkori életmódom is szociológiai vizsgálódásaim területe. A hatvanas évek elején az albérletek az élet jellegzetes vonását jelentik...
12
A halál ellentéte
A három szökevény a Panda
csillagképből két csoportra szakadt,
Szonett
Az vagy nekem, mint mellnek a tenyér,
Tavaszi ledérség bája férfiszemnek;
avagy Régi-új s újabb futamok (hollétről, irodalomról, halálról, irracionalitásról
Kettő az egyben
Két helyen élsz egyszerre. Az egyik helyen is ott hagysz valamit magadból, a...
Andi
hiába ír sms-t.
Míg együtt voltunk,
Szerelem, sérelmekkel
Van ez a könyv
a címe Love without hurt
ami érdekel
mesélem Jane-nek
Ifjú Barnabás tükörmeséje
– Van itt kérem kiszolgálás? – a bátortalan, de határozott kérdést Ifjú Barnabás, a reményteljes, korábban elhagyatottnak és szomorúan facérnak látszó, jelenleg egy nagyon kedves, fölöttébb...
IV. Kovács Endre, mint (egyik) tanú – „Nem vagyok politikus, egyszerűen csak kortárs vagyok, tanúja egy tovatűnt világnak” – kezdi mondanivalóját Kovács Endre az 1981-ben megjelent Korszakváltás című emlékiratának...