Kopasz Katalin versei

pár­be­széd
csukd be sze­med hogy lát­hasd azt a vi­lá­got mely tá­vol­ról kö­ze­lít fe­léd
ál­ta­lam kap lét­ér­vényt mert tör­té­ne­tét én for­máz­tam
kö­ze­pé­ről – hal­lod – egy gyer­me­ki hang ki­ált

Szalay Zoltán – Fű­rész­por

Gon­dol­ko­dás nél­kül ira­mo­dott az ál­lat után; macs­ka le­he­tett, de nem lát­ta tisz­tán, csak ezüs­tö­sen csil­lám­ló sző­re je­lent meg előt­te, majd el is tűnt a szűk­nek tű­nő kis ha­sa­dék­ban, mely­ről azon­ban ki­de­rült, nem...

Fábry Zol­tán – „Ide­je már bi­zony”

Be­te­gen, fél­gőz­zel nem tu­dom az in­du­lás pil­la­na­tá­ra mon­da­ni­va­ló­im úgy ös­­sze­ál­lí­ta­ni, ahogy a hely­zet igé­nye meg­kö­ve­te­li, de épp ez te­szi le­he­tő­vé, hogy az ün­ne­pi kö­szön­tő szó­vi­rá­gai he­lyett azt mond­jam...