„Lágy öled­be rin­gass el.”
(Trisztán)
Be­sü­tött a nap a ka­bin ab­la­kán, hu­nyo­rog­tam a fény­ben. Leg­szí­ve­seb­ben ma­rad­tam vol­na még ab­ban az édes, fé­lig ön­tu­dat­lan ál­la­pot­ban, ahogy mos­ta­ná­ban min­den...

Egy gon­do­lat

Vál­la­i­don nem te­her a múlt,
De a jö­vő­be ve­tett hi­ted meg­fa­kult.
Ko­rom­sö­tét­nek lá­tod az eget:
A pusz­tu­lás itt van, meg­ér­ke­zett.
…ha en­ge­ded…

Egy­ál­ta­lán nem kel­lett vol­na meg­szü­let­nem.Ez már több­ször is eszem­be ju­tott. Még gyak­rab­ban ki­mond­tam. Meg­gon­do­lat­la­nul. Leg­alább­is nem ITT, te­szem hoz­zá, ha úgy ér­zem, hall­ga­tó­tár­sa­mat mé­lyen meg­döb­ben­tet­te...

Ked­ves Ba­rá­tom! Tu­dom, cso­dál­ko­zol, ahogy e so­rok alatt meg­pil­lan­tod a ne­ve­met – ugyan mit akar­ha­tok tő­led? Az is­ko­lá­ban jó paj­tá­sok vol­tunk, igaz, de érett­sé­gi után szét­so­dort ben­nün­ket az élet. A tíz­éves...

Szerző: Mács Jó­zsef / Min­dig cso­dál­tam Pomogáts Bé­la iro­da­lom­tör­té­né­szi mun­ká­i­ban, köny­vek­ről írt re­cen­zi­ó­i­ban a kön­­nyed, szin­te már-már ol­vas­má­nyos stí­lust ugyan­úgy, ahogy Czine Mi­há­lyé­iban is. Ők ket­ten...